Bővülne a parlamenti fegyelmi jog
Gulyás Gergely az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a rendreutasítás, a kizárás, a pénzbírság és a képviselői jog felfüggesztése nem minősül új szankciónak, hiszen ezek szerepelnek a tavasszal elfogadott törvényben. Akkor az ellenzéki pártok a demokrácia lábbal tiprásaként aposztrofálták, ma azonban már ők is keveslik – tette hozzá a képviselő.
Dátum: 2012-12-10 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:46.245969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eszerint pénzbírságot lehetne kiszabni arra a képviselőre, aki a bizottsági ülésen elmondott felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot - így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - kirívóan sértő kifejezést használ, vagy e kifejezése súlyos rendzavaráshoz vezet – mondta Gulyás, majd hozzátette: ugyancsak pénzbüntetéssel lenne sújtható az, aki az ülésen a Ház tekintélyét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve viselkedésével a házszabálynak a tanácskozási rendre vagy szavazásra vonatkozó előírásait megszegi. A kizárással büntetett képviselő elvesztené jogát a többi felszólaláshoz, valamint arra a napra szóló jövedelmét – folytatta a sort a képviselő. Súlyosabb esetben a pénzbírság kiszabása a havi jövedelem egyharmadáig terjedhet, legsúlyosabb esetben pedig 3, 6, illetve 9 napra lehetne képviselői jogát felfüggeszteni.
A kiterjesztés érvényes lesz a bizottsági ülésekre is, azok zavartalan lefolytatása érdekében az Országgyűlésről szóló törvény most is ad lehetőséget a testületeknek a fegyelmezésre. Ezt a kiterjesztést pedig az a legutóbbi eset indokolta, amikor Józsa István szocialista képviselő egy bizottsági ülésen egy kolléganőjének a haját rángatta meg - fűzte hozzá.
A parlamenti pártok közül a Jobbik biztosan nem fogja támogatni a módosító indítványt – szögezte le a képviselő a műsorban, de a baloldali ellenzéki pártok, akik tavasszal még nemtetszésüknek adtak hangot, most megszavazták az alkotmányügyi bizottságon a törvény kiterjesztését.