Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sportlétesítményekkel bővül a kiemelt nemzeti vagyon köre

Hat sportlétesítménnyel bővül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon köre. A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló jogszabály módosítása által az ingatlanok nem értékesíthetőek, fejlesztésük érdekében pedig ki is sajátíthatja azokat az állam.


Dátum: 2012-12-10 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:47.023338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hétfőn elfogadott jogszabály, sarkalatos törvénybe emelve védett sportlétesítményekké teszi a Puskás Ferenc Stadiont és Létesítményeit, a Tatai Edzőtábort, a Révfülöpi Vitorláskikötőt, a három létesítményből álló Nemzeti Sportuszodákat (a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, a Császár-Komjádi Sportuszodát,  a Kőér utcai Sportuszodát), a szegedi evezős olimpiai központot és a Dunavarsányi Edzőtábort. Ezeket a sportlétesítményeket elsődlegesen sportcélokra kell használni, fejlesztésük pedig közérdeknek minősül. A sportlétesítmények ingatlanjai a kisajátítási törvény módosítása által fejlesztési célból kisajátíthatókká válnak.

A jogszabály némileg változtat a Budapesti Olimpiai Központ, vagyis az istvánmezei beruházás helyszínének meghatározásán. Az építtetői feladatokat a Nemzeti Sportközpontoknak adja, vagyis a beruházás előkészítését, a tervek elkészíttetését, az engedélyek beszerzését vagy a közbeszerzési eljárások lebonyolítását és a műszaki átadás-átvételt. A jogszabály beterjesztőinek indoklása szerint erre a beruházás felgyorsítása érdekében van szükség.

Kapcsolódó elemek