Kisebb adóteljesítménnyel lehet kiemelt adózóvá válni
Januártól, a jelenlegi 3 milliárd 250 millió forint adóteljesítmény helyett már 1 milliárd 800 millió forint adóteljesítmény is elég lesz a kiemelt adózóvá váláshoz - a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelettervezete a kormány honlapján jelent meg.
Dátum: 2012-12-10 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:49.874386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervek szerint változik a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók kritériuma is. A mostani 690 millió forint adóteljesítmény 744 millió forintra emelkedik.
Emelkedne azon adóteljesítmény értéke is, amely felett a NAV vezetője soron kívüli adatszolgáltatásra kötelezhet egy céget, ez 140 millióról 144 millió forintra emelkedik.
Az adóteljesítmény az egyes adó- és járulék nemeknél az elmúlt hat év teljesítményének számtani átlaga összesítve.