Közigazgatási egyeztetésen van a nemzeti katonai stratégia tervezete
Már közigazgatási egyeztetésen van a nemzeti katonai stratégia tervezete, amelynek megalkotására azért van szükség, mert a korábban elfogadott stratégia óta a gazdasági, a biztonsági környezetben és a honvédelmi politikában is változások történtek - közölte Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.
Dátum: 2012-12-10 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:50.237941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A stratégiának alapvetően két funkciója van: az egyik iránymutatás a Magyar Honvédség számára, a másik a magyar állampolgárok, szövetségesek és a partnerek tájékoztatása - mondta Vargha Tamás az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
Közölte, a hosszú távú biztonságpolitikai folyamatok kiszámíthatatlanság felértékeli a haderő szerepét, tehát alapvető szükség van annak fejlesztésére.
A haderő jelenlegi állapota vegyes képet mutat: elavuló, kifutó haditechnikával rendelkeznek, ugyanakkor egyre több a kiképzett, felkészült, nemzetközi tapasztalattal rendelkező katona - ismertette.
A gazdasági válság az anyagi mozgásteret korlátozottá teszi, érzékelhető növekedésre csak 2016-tól lehet számítani - mondta Vargha Tamás.
"Mindezek figyelembevételével (...) egy ambiciózus, ugyanakkor reális és tartható hosszú távú cél, hogy egy korszerű, rugalmasan és hatékonyan alkalmazható képességekkel, kiegyensúlyozott struktúrával rendelkező haderőt alakítsunk ki a jövőben". Ezt egy jól működő önkéntes tartalékos rendszer egészíti majd ki - fogalmazott Vargha Tamás.