Selmeczi: Sikert hoztak a korrupcióellenes intézkedések
A kormány 2010-es megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozatát hajtotta végre – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella keddi napirend előtti felszólalásában. A Fidesz szóvivője emlékeztetett arra is, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok működésének utolsó időszakában „folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy melyik szocialista politikus milyen botrányba keveredett”.
Dátum: 2012-12-11 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:56.923536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem állíthatjuk, hogy nincs még tennivalónk, de semmi okunk szégyenkezni – jelentette ki, ugyanakkor megjegyezte: a korrupcióból a kicsi is sok. Emlékeztetett rá, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok működésének utolsó időszakában „folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy melyik szocialista politikus milyen botrányba keveredett”. Ezek az ügyek mindenkiben megütközést keltettek – szögezte le.
Nagyon mélyből indultunk, a panamák világából. Ha visszamegyünk az időben, és megnézzük a korrupciós indexet, akkor azt látjuk, hogy az első Orbán-kormány idején sokkal jobb helyen álltunk – hangsúlyozta Selmeczi. Mint mondta, a kormány 2010-es megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozatát hajtotta végre. Kiemelte, hogy a rendszerváltás óta először van kormányzati szintű antikorrupciós program, valamint a korrupciós bűncselekmények felderítése érdekében 2011 áprilisától működik a korrupció elleni ügyek osztálya a Központi Nyomozó Főügyészségen.
A Fidesz támogatja a kormányt a korrupcióellenes munkájában; szívesen vesszük az ellenzék képviselőitől is a konstruktív javaslatokat – hangsúlyozta. A Fidesz szóvivője arra kérte Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét, hogy „azt a korrupciós aranytalicskát, amit vasárnap tolt a parlament elé, legyen szíves, tolja át az MSZP székháza elé”.