Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosult a Bethlen Gábor alapról szóló törvény

Elfogadta az Országgyűlés kedden a Bethlen Gábor alapról szóló törvény módosítását, amellyel kibővül a támogatások kedvezményezettjeinek köre. A képviselők emellett döntöttek a trafiktörvény módosításáról, a befektetői letelepedés jogintézményéről, valamint a jövőben egyszerűbbé válnak az álláskeresők adminisztratív terhei is.

Dátum: 2012-12-11 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:58.006691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

 A változásokat 259 igen szavazattal hagyták jóvá, 56 képviselő ellene szavazott, 25-en tartózkodtak. A módosítás értelmében a jövőben a támogatások kedvezményezettje lehet civil szervezet, települési és területi önkormányzat, valamint az általuk alapított, fenntartott intézmény, gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, különösen mikro-, kis és közepes vállalkozás. Bekerültek a kedvezményezetti körbe az egyházak és az általuk fenntartott hitéleti, oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények is.

Az alap illetékes bizottsága a jövőben - különös méltánylást érdemlő esetekben - eltekinthet a szerződésben rögzítettektől eltérően felhasznált támogatás visszafizetése után esedékes kamat felszámításától, illetve dönthet a már megállapított kamat részleges vagy teljes elengedéséről, kivéve, ha a támogatást gazdasági tevékenységhez kapták vagy használták fel.

A törvénymódosítás rögzíti, hogy a nemzetpolitikáért felelős miniszter szükség szerint, de legalább évente egyszer, május 31-ig tájékoztatja a kormányt az alap előző évi tevékenységéről, a kabinet pedig ezt követően beszámol az Országgyűlésnek. A beszámolót az alap honlapján nyilvánosságra kell hozni.

['\nEgyszerűsödnek az álláskeresők adminisztrációs terhei', 'Egyszerűsödnek az álláskeresők nyilvántartásba vételére, az álláskeresési járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély folyósítására vonatkozó eljárási szabályok, valamint a jövőben az adómentes jövedelem határáig nem minősül keresőtevékenységnek a szociális szövetkezetben végzett munka - döntött kedden az Országgyűlés. A képviselők 254 igen szavazattal, 50 nem ellenében és 33 tartózkodás mellett fogadták el a foglalkoztatási tárgyú törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló jogszabályt, amelyet a nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A törvény bevezeti az ellátás megszűnésének és szünetelésének intézményét, így az ellátás folyósítása bizonyos esetekben hatósági döntés nélkül, a törvény erejénél fogva szűnik meg. Lehetővé válik az is, hogy az ügyfél e-mailben jelentkezzen be a munkaügyi központnál. A jogszabály megszünteti azt, hogy a rokkantsági ellátásban részesülőket álláskeresőként tartják nyilván, emellett lehetőséget ad a közfoglalkoztatási szerződések módosítására is. Meghatározza, hogy fizetés nélküli szabadság azoknak a közfoglalkoztatottaknak adható, akik legalább 15 napos határozott idejű munkaviszonyt létesítenek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A filmipari statiszták alkalmi munkára alkalmazásánál feloldják az eddigi létszámkorlátot, és a jövőben a statiszták napi nettó jövedelme legfeljebb 12 ezer forint lehet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Fideszes módosító indítvánnyal került bele a törvénybe, hogy a jövőben az adómentes jövedelem határáig nem minősül keresőtevékenységnek a szociális szövetkezetben végzett tevékenység. Kara Ákos ezt azzal indokolta, hogy a munkanélküliségből kitörés, a munkagyakorlat-szerzés egyik lehetséges iránya a nyitás a szociális gazdaság felé. A törvény egyes rendelkezései a kihirdetés utáni ötödik napon, mások 2013 januárjától lépnek hatályba.']

['\nLétrejön a befektetői letelepedés jogintézménye', 'A jogszabály-módosítást a parlament 256 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 19 tartózkodással fogadta el. A fideszes Rogán Antal, Babák Mihály és Kapus Krisztián, valamint a KDNP-s Spaller Endre által jegyzett javaslat szerint tartózkodási engedélyt kaphat az a harmadik országbeli - vagyis unión kívüli - állampolgár, akinek magyarországi befektetései miatt beutazásához és itt-tartózkodásához nemzetgazdasági érdek fűződik. Ilyen nemzetgazdasági érdek, ha a kérelmező igazolja, hogy ő vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság legalább 250 ezer euró értékben rendelkezik legalább öt évre szóló, határozott idejű értékpapírral. Feltétel azonban, hogy ezt az értékpapírt olyan - az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel szerződéses viszonyban álló - vállalkozásnak kell kibocsátania, amely kizárólag az állam által erre a célra kibocsátott államkötvényébe fektet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az így kiadott tartózkodási engedélyhez szintén meg kell felelni bizonyos feltételeknek, így például magyarországi szálláshely vagy lakóhely szükséges hozzá, az igénylő pedig nem veszélyeztetheti az ország köz- és nemzetbiztonságát, valamint közegészségügyi érdekeit. Azok, akik legalább fél éve rendelkeznek az így kibocsátott tartózkodási engedéllyel, és letelepedésükhöz nemzetgazdasági érdek fűződik, letelepedési engedélyt kaphatnak. A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az egyik előterjesztő, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban utalt arra, hogy a módosítás szükségességét kínai üzletemberek vetették fel. A kormánypárti politikus, az Országgyűlés kínai-magyar baráti tagozatának elnöke felidézte, hogy az elmúlt két évben sok olyan találkozón vett részt, amelyen Magyarországra érkező üzleti delegációk arra panaszkodtak, bürokratikus megszerezni a magyar vízumot, nehézkes a többszöri beutazás. Több kínai üzletember ugyanakkor felhívta a figyelmét arra, hogy sok más ország - például Svájc, több európai uniós tagállam és az Egyesült Államok is - kedvezményes tartózkodási engedélyt biztosít nekik bizonyos "komolyság", így általában nagyobb vagyon felmutatása esetén - mondta Rogán Antal.']

Lottót és sorsjegyet is árulhatnak a jövő nyáron létrejövő dohányboltok.

A parlament hétfőn 258 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 32 tartózkodással módosította a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető fideszes államtitkár javaslatára így a dohányboltok a dohánytermékeken kívül sorsolásos játékokat - például lottót, kenót -, illetve sorsjegyeket is árulhatnak, valamint sportfogadásokat is lehet majd ott kötni.

A trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A koncessziós pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják; a kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A jogszabály nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.

A törvény eredetileg úgy rendelkezett, hogy a trafikokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd árulni. Most ezen változtattak, Lázár János indoklása szerint ugyanis a szerencsejáték-forgalmazás törvényi előírásainak betartása - vagyis hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban - az adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltokban is biztosított.

A törvénymódosítás a parlament gazdasági bizottságának indítványára a vámhatósági eljárásokról szóló rendelkezéseket is pontosítja. Eszerint a vámhatóság akkor adhatja meg a dohánytermék-kiskereskedelmi engedélyt, ha a jogosult bejelenti a dohánybolt helyét, alapterületét, nyitvatartási idejét és helyszínrajzát, valamint igazolja a jogosultság megszerzését.

['\nElfogadta a Ház az új katonai szolgálati törvényt', 'Elfogadta a parlament a honvédek jogállásáról szóló új jogszabályt, amely 2013. július 1-jén lép az eddig hatályos katonai szolgálati törvény helyébe. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Vargha Tamás korábban azt mondta, az új jogállási törvény az eddiginél szigorúbb, de igazságosabb, az egyéni felelősséget jobban érvényesítő szabályokat rögzít. Hende Csaba honvédelmi miniszter indítványát kedden hagyta jóvá az Országgyűlés 256 igen szavazattal, 88 nem ellenében.

A javaslat indoklása szerint a hatékony működés érdekében alapelv volt a korábbiakhoz képest egyszerűbb és átláthatóbb szabályozás kialakítása, a bürokrácia csökkentése, a közpénzek takarékos felhasználása és a személyügyi folyamatok racionalizálása. Vargha Tamás november végi parlamenti expozéjában kifejtette: a 2013. július 1-jétől életbe lépő szabályozás legfontosabb újdonsága az előmeneteli idő megnövelése. Közlése szerint ezt követeli meg a kívánatos állományarányok helyreállítása és a szolgálatinyugdíj-rendszer kivezetése is. Új elemként említette az államtitkár a nemzetközi példákból ismert "mozgó" - azaz a viseltnél ideiglenesen magasabb vagy alacsonyabb - rendfokozat megállapításának lehetőségét, valamint hogy egyéves előléptetési és kinevezési moratóriumot határoztak meg a közkatonáknak.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tA törvényjavaslat tartalmazza a katonai szolgálatra való méltatlanság eseteit is. Az indítvány alapján a vezérkari főnök kinevezése határozott idejű lesz, öt évre - a kormányzati ciklusoknál hosszabb időre - szól majd, és legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

\t\xa0\xa0\xa0\xa0

\tA törvény - mint indoklásában olvasható - mindemellett meghatározza az önkéntes tartalékos katona külföldi szolgálatának sajátos feltételeit, időtartamát, és megteremti például a kötelező védőoltások tűrésére kötelezés jogi alapját is.

']

A javaslat indoklása szerint a hatékony működés érdekében alapelv volt a korábbiakhoz képest egyszerűbb és átláthatóbb szabályozás kialakítása, a bürokrácia csökkentése, a közpénzek takarékos felhasználása és a személyügyi folyamatok racionalizálása. Vargha Tamás november végi parlamenti expozéjában kifejtette: a 2013. július 1-jétől életbe lépő szabályozás legfontosabb újdonsága az előmeneteli idő megnövelése. Közlése szerint ezt követeli meg a kívánatos állományarányok helyreállítása és a szolgálatinyugdíj-rendszer kivezetése is. Új elemként említette az államtitkár a nemzetközi példákból ismert "mozgó" - azaz a viseltnél ideiglenesen magasabb vagy alacsonyabb - rendfokozat megállapításának lehetőségét, valamint hogy egyéves előléptetési és kinevezési moratóriumot határoztak meg a közkatonáknak.

A törvényjavaslat tartalmazza a katonai szolgálatra való méltatlanság eseteit is. Az indítvány alapján a vezérkari főnök kinevezése határozott idejű lesz, öt évre - a kormányzati ciklusoknál hosszabb időre - szól majd, és legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

A törvény - mint indoklásában olvasható - mindemellett meghatározza az önkéntes tartalékos katona külföldi szolgálatának sajátos feltételeit, időtartamát, és megteremti például a kötelező védőoltások tűrésére kötelezés jogi alapját is.

Kapcsolódó elemek