Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország nyitott az őszinte párbeszédre"

Magyarország nyitott a konstruktív, baráti és őszinte párbeszédre az Egyesült Államokkal "úgy, ahogyan az szövetségesek között természetes" - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az amerikai Külügyminisztérium térségünkért felelős új helyettes államtitkárával, Brent Hartley-val folytatott keddi budapesti megbeszélésen.


Dátum: 2012-12-11 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:58.366201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón - amelyről Szijjártó Péter sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t - a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, és megállapították a két országnak a NATO-keretek közötti, zökkenőmentes stratégiai együttműködésének sikerét.

Kapcsolódó elemek