Szaúdi-magyar közös nyilatkozat a sportkapcsolatokról
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Naval Fajszal Fahd Abdulaziz, Szaúd-Arábia sportminisztere, a szaúdi Ifjúsági Általános Elnökség elnöke közös nyilatkozatot írt alá kedden a kétoldalú sportkapcsolatokról.
Dátum: 2012-12-12 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:05.366495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaúdi delegáció vasárnaptól szerdáig tartózkodik Magyarországon, a látogatás célja - ahogy az Emmi fogalmaz - a 2000-ben Deutsch Tamás akkori sportminiszter által aláírt szaúdi-magyar sportmegállapodás aktiválása és a sportban rejlő közös lehetőségek áttekintése.
Naval Fajszal Fahd Abdulaziz hétfőn Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével megállapodott a két ország közötti sportkapcsolatok erősítéséről. A tervek alapján Magyarország és Szaúd-Arábia együttműködésében - amelyet a MOB dolgoz majd ki - csereprogramok, közös felkészülések és versenyrendezések is szerepelnek majd. A szerződés aláírására várhatóan jövő júniusban, a nemzeti olimpiai bizottságok lausanne-i közgyűlésén (ANOC) kerül sor.