Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az egyházak megtartó ereje százezreket kapcsol össze"

Áder János köztársasági elnök szerint a karácsony csodájában egy ígéret születik meg évről évre, amely arról szól, hogy jobbá tehetjük életünket, ha szeretettel, azaz nyitottan és tisztelettel, a megértés szándékával fordulunk egymáshoz. Az államfő a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tájékoztatása szerint erről kedden magyarországi egyházi vezetők előtt beszélt, akiket a Sándor-palotában látott vendégül.


Dátum: 2012-12-12 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:07.247624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházak megtartó ereje száz és százezreket kapcsol össze - mondta, majd kiemelte, az egyházvezetőkkel való találkozása azt a fontos üzenetet közvetíti mindenkinek, hogy legyen bár különböző hitünk, vallásunk, legyen bár eltérő a meggyőződésünk és sokféle kötődésünk, mégis egyek vagyunk: magyarok. És ebben az egészben minden rész egyaránt fontos, amit ádvent idején kétszeresen is érdemes hangsúlyoznunk - folytatta Áder János, aki arra is figyelmeztette a püspököket, hogy rájuk és egyházaikra mindenkiénél nagyobb feladat hárul a karácsonyi ígéret valóra váltásában.

Az államfő beszéde végén azon reményét fejezte ki, hogy az ádvent és a hanuka alkalmából gyújtott gyertyák fényei minden magyar életébe több világosságot hoznak.

Kapcsolódó elemek