Tovább duzzad a Kelly-botrány
Egy-másfél éven belül demokratikus kormánya lehet Iraknak - mondta az új kormányzótanács egyik vezető tagja csütörtöki, káoszba fulladó, a brit külügyminiszter által néhány perc után félbeszakított londoni sajtótájékoztatóján, ahol az újságírók rendre a Kelly-ügyről próbáltak nyilatkozatot kicsikarni a brit kormány jelenlévő tagjaiból.
Dátum: 2003-07-24 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:51.861509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Adnán Pacsacsi, aki még Szaddám Huszein elűzött iraki elnök ideje előtt volt Irak külügyminisztere, a sajtóértekezleten az átmeneti időszak közeljövőbeni fejleményeiről azt mondta: a kormányzótanács következő feladata egy alkotmányos bizottság életre hívása lesz. Ez a testület fogja felvázolni az új iraki alkotmány főbb vonalait.
Ezután egy alkotmányozó konferenciát hívnak össze; ennek tagjait vagy választásokkal, vagy konzultációkon fogják kijelölni - mondta a veterán iraki politikus, nem részletezve a kiválasztás pontos menetét.
Pacsacsi szerint ugyanakkor még az alkotmányozó gyűlés munkája alatt el kell kezdeni a választások jogi előkészítését; ennek jegyében meg kell alkotni magát a választási törvényt, össze kell állítani a választói névjegyzéket, de ez utóbbihoz népszámlálást is kell tartani. Módosítani kell az igazságszolgáltatási rendszert is annak érdekében, hogy az érdemben foglalkozni tudjon a választási folyamattal kapcsolatos bármilyen panasszal - hangoztatta Adnán Pacsacsi.
A kormányzó tanács tagja szerint az alkotmányozó konferencia által időközben felvázolandó alkotmánytervezetet népszavazásra fogják bocsátani. Az alkotmány jóváhagyása után, már az alkotmány alapján fogják megtartani a szabad választásokat. Pacsacsi úgy vélte, hogy az általa felvázolt egész folyamathoz elég lesz egy, de legfeljebb másfél év.
A sajtókonferencián az iraki kormányzó tanács tagjai mellett Jack Straw brit külügyminiszter és Geoff Hoon védelmi miniszter is részt vett. Straw komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy visszaverje a Kelly-ügyben rendre elhangzó kérdéseket.
David Kelly a védelmi minisztérium tudományos tanácsadója volt az iraki tömegpusztító fegyverek kérdésében, és - mint kiderült - még májusban háttértájékoztatót adott a BBC rádió egyik munkatársának. Nem sokkal ezután a BBC-ben olyan tudósítás hangzott el név nélkül idézett forrásra hivatkozva, hogy a miniszterelnöki hivatal az iraki fegyveres beavatkozás támogatottságának növelése végett annak idején manipulálta a tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési értesülést.
Ebből súlyos botrány támadt a kormány és a BBC között, és Kelly neve kikerült a nyilvánosság elé; a szakértőt beidézték az iraki hírszerzési adatok kormányzati kezelésének módját vizsgáló alsóházi külügyi bizottság meghallgatására. Három nappal később Kelly öngyilkos lett, ami a munkáspárti kormány eddigi legnagyobb belpolitikai válságát idézte elő.
A találgatás azóta is folyik arról, hogy ki adta ki Kelly nevét; a legtöbb ujj Geoff Hoon védelmi miniszterre mutat. Hoont, aki jelen volt a csütörtöki londoni sajtótájékoztatón, az újságírók többször is megpróbálták nyilatkozatra bírni, de a miniszter csak annyit mondott, hogy "megfelelő időben" tanúvallomást tesz a Kelly-ügyben indított jogi vizsgálat során.
A homlokát törölgető Straw külügyminiszter, miután többször hiába próbálkozott a Kelly-üggyel kapcsolatos kérdések visszaverésével, mintegy 10 perc után félbeszakította a sajtóértekezletet.
MTI - fidesz.hu