Speciális ágyakat és matracokat kapnak az ápolást-gondozást nyújtó intézmények
Speciális ágyakat és matracokat kaphat a jövő év végéig több mint 250 ápolást-gondozást nyújtó intézmény az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) közös pályázata nyomán.
Dátum: 2012-12-12 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:17.092731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szociális államtitkárság szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 300 millió forintos támogatásból 1600 speciális elektromos betegágyat és 987 egészségügyi, a felfekvés kialakulását megelőző matracot osztanak szét bentlakásos állami és nem állami fenntartású szociális intézmények között. Az ágyakat büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében állították elő - tették hozzá.
Mint kifejtették: a modern ápolást segítő ágyak jelentősen segítik a gondozók mindennapi munkáját, és javíthatják a bentlakásos intézmények lakóinak közérzetét, fizikális és mentális állapotát. A szociális intézmények költségvetése nem teszi lehetővé a tárgyi feltételek javítását, így - mint az államtitkárság közleményében felidézte - a minisztérium már tavaly is biztosított támogatást erre a célra.
Idén a tavalyi évhez képest szélesebb fenntartói körben tudtak támogatást nyújtani ehhez. Annak érdekében pedig, hogy az állami és civil fenntartók után az egyházi intézmények is támogatást kaphassanak, a szociális államtitkárság az NRSZH-n keresztül a napokban újabb 60 millió forintos pályázatot hirdet - olvasható a közleményben.