Varga: 40-70 százalékos adósságátvállalás Sopron esetében
A következő év elejére a kormány átvállalja Sopron város adósságának egy részét, ezzel kapcsolatos egyeztetetések kezdődtek szerdán - közölte Varga Mihály tárca nélküli miniszter a város vezetőivel tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2012-12-13 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:19.713649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A családok után a bajba jutott önkormányzatokon is segítenek
A kormány a devizahiteles családok megsegítését követően az önkormányzatokat is kihúzza abból az adósságcsapdából, amelybe a korábbi szocialista kormányok az önkormányzatokat kényszerítették – mondta dr. Fodor Tamás polgármester a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón. A miniszter és Sopron polgármestere is meggyőződését fejezte ki, hogy meg tudnak úgy állapodni, hogy a soproni városlakók mindennek az előnyeit érezzék és fontos várospolitikai célt szolgáló pénzek szabaduljanak föl.