Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamarosan elindul a háziorvosi alapellátás modellje

Az egészségügyben 2013 a népegészségügyi mozgósítás éve lesz - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára Budapesten egy konferencián csütörtökön.

Dátum: 2012-12-13 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:27.920212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Szócska Miklós kifejtette: az elmúlt két évben 14 országos kampányt indítottak, de ezek mellett számos más intézkedés is történt, ilyen a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása vagy a dizájner drogok visszaszorítását célzó szabályozás. A népegészségügy fejlesztése 2013-ban pedig még célzottabb koordinálás mellett folytatódik.

Az államtitkár elmondta, hogy a népegészségügyi egészségkommunikáció, egészségfejlesztés területein már év elején több pályázat kiírása várható, továbbá hamarosan elindul a háziorvosi alapellátás modellje is, amelyben a megelőzési kapacitásokat fogják bővíteni. Ezek mellett kitért arra is, hogy várhatóan januárban megjelenik az elektronikus egészségügyi (e-health) stratégia is, amely egyebek között az e-receptről, az e-beutalóról is szól majd.

Szócska Miklós előadásában felidézte az egészségügyi ellátórendszer idei átalakítását is. Szólt arról, hogy a parlamenti zárószavazásra váró egészségügyi salátatörvényhez benyújtott módosító indítvány rendelkezik a járóbeteg-ellátó intézmények átvételéről. Ennek értelmében az önkormányzatoknak február 15-ig kell nyilatkozniuk arról, hogy továbbra is vállalják-e ezen intézmények működtetését, vagy átadják őket. Az intézmények átvétele május elsején következik. Az ellátórendszer fejlesztésében a járóbeteg-ellátás újrahangolása a következő lépés - mondta az államtitkár.

A cél az, hogy minél többen kapjanak hatékony onkológiai kezelést

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint félreértelmezték az onkológiai készítmények támogatásának módosításáról szóló tervezetet, hiszen annak célja éppen az, hogy minél többen kaphassák meg a számukra hatékony kezelést. Az egészségügyi államtitkár a konferencia szünetében reagált újságíróknak azokra a sajtóhírekre, hogy egy tervezet szerint a végstádiumú rákos betegek számára nem támogatnák a nagy értékű gyógyszeres kezelést.

Szócska Miklós elmondta, mostanáig bevett gyakorlat volt, hogy olyanoknál is alkalmazták a költséges terápiát, akiknél nemcsak teljességgel hatástalan volt a kezelés, hanem akár még rontotta is állapotukat. Az államtitkár kiemelte, ahogy az említett tervezetet, ahogy annak gyakorlati alkalmazásának részletszabályait is a szakmai szervezetekkel közösen dolgozzák majd ki. A tervezett intézkedésből várható megtakarításra az államtitkár azt mondta: nem a megtakarítás a cél, hanem hogy minél több ember kapja meg a számára leghatékonyabb ellátást.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy egy hónapon belül megjelenik az az onkológiai projekt, melynek keretében 10 milliárd forintot fordítanak az onkológiai ellátás - ezen belül intézetek, diagnosztikai berendezéseik - fejlesztésére. Továbbá a szervezett szűrésekre is nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövőben. Az onkológia területén mind a megelőzés, mind a kezelés tekintetében nem visszafejlesztik a rendszert, hanem tovább - mondta az államtitkár.

Kapcsolódó elemek