Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Latorcai: Fontos a nemzetiségekkel való párbeszéd

A Békés Megyei Önkormányzat Nemzetiségek Napi szerdai díszünnepségen dr.Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a kormány kiemelt feladatának tekinti a nemzetiségekkel való folyamatos párbeszédet, az elmúlt időszakban a kormány 13 országos nemzetiségi önkormányzattal stratégiai partnerségi megállapodást kötött - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának csütörtöki közleményében.


Dátum: 2012-12-13 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:28.959937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Medgyesegyházán Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár fővédnökségével megrendezett eseményen hatan vehették át a Békés Megyei Nemzetiségi Díjat.

Latorcai Csaba a díjazottakat köszöntve elmondta, hogy "méltán elismert munkásságuk hozzájárul a saját közösségük, és a hazai társadalom és kultúra egészének a gazdagításához, így joggal lehetünk büszkék reájuk, nemzetiségiek és magyarok egyaránt!"

Kapcsolódó elemek