Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz IT választmányi ülésen vitatná meg a keretszámokat

A Fidesz országos választmányának ülésén vitatná meg a kormánypárt ifjúsági tagozata a felsőoktatás átalakításának kérdéseit, köztük a keretszámok ügyét - mondta a tagozat elnöke csütörtökön az MTI-nek, megerősítve az Index hírportálon megjelenteket. Kezdeményezésüket eljuttatták a választmányt vezető Kövér László házelnöknek.

Dátum: 2012-12-13 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:32.171511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Veress Áron közölte: a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöksége és az országos tanácsuk tagsága azt kezdeményezi, hogy a kormánypárt hívja össze országos választmányát, és ott legyen belső vita a felsőoktatás átalakításáról, a keretszámok kérdéséről. Az erről szóló indítványukat megküldték a Fidesz országos választmányát elnöklő Kövér László titkárságára.

Az ifjúsági tagozat vezetőjének tudomása szerint a Fidesz választmánya januárban egyébként is ülésezik, így azon a tanácskozáson napirendi pontként szerepelhetne a téma. Arra a kérdésre, hogy a tagozat mostani javaslata összefügg-e az elmúlt napok hallgatói tiltakozásaival, Veress Áron úgy reagált: "nekünk szakmai érveink vannak. (...) Mindenkinek megvan a joga tüntetni, de nekünk ez nem lehet szempont". A konkrét szakmai elképzeléseiket firtató felvetésre azt válaszolta, hogy azokat először a választmányi ülésen ismertetnék.

Kapcsolódó elemek