Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bukovina fesztivál Bonyhádon

Mintegy ezer szereplőre számítanak a rendezők a Bukovinai Találkozások elnevezésű nemzetközi folklórfesztiválon, amelynek ezúttal Bonyhád ad otthont augusztus 1-től - közölte Potápi Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-07-24 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:53.449999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezőket a tíz évvel ezelőtti első találkozó meghirdetésekor a soknemzetiségű tájegység kulturális hagyományainak, népzenei és táncművészeti kincsének ápolása, önálló arculatának megőrzése vezette - mondta a polgármester, az eseményt rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke.

A lengyelországi Jastrowie-ből indult kezdeményezéshez 1997-ben csatlakoztak a Magyarországon élő bukovinai székelyek, s az idén már öt ország vett részt a szervezésben.

Ez évben Lengyelországban és Romániában tartottak hasonló találkozót a Bukovinából elszármazott hagyományőrző együttesek. Magyarország után szeptemberben Németország, októberben pedig Ukrajna következik.

A háromnapos bonyhádi programra öt-hatezer nézőt várnak a szervezők. A magyarországi fesztiválokon hagyománnyá vált, hogy a külföldi csoportok számára a megye más településein is fellépéseket szerveznek. Ezúttal Cikón, Véménden és Tevelen készülnek a Romániából, Ukrajnából és Lengyelországból érkező bukovinai hagyományőrző együttesek fogadására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek