Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Létrejött a civilekből álló Emberi Jogi Kerekasztal

Az emberi jogok területén aktív civil szervezetek részvételével csütörtökön tartotta alakuló ülését az Emberi Jogi Kerekasztal, amelynek jelentős szerepe lesz Magyarország emberi jogi jelentésének előkészítésében - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-t.


Dátum: 2012-12-13 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:35.938091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A kerekasztalt - amely jövőre tizenkét témában tart üléseket - a kormány tanácsadó testületeként működő emberi jogi munkacsoport hívta életre - tartalmazza a tárca közleménye. A kommüniké szerint Répássy Róbert államtitkár az alakuló ülésen arra mutatott rá, hogy 2013 januárjában indul a társadalmi egyezetés egyik új fóruma, ahol a nyilvánosság bevonásával érdemi munkára lehet számítani.

A testület küldetése, hogy párbeszédet biztosítson a civil és szakértői szervezetek, valamint a kormány képviselői között olyan kérdésekben, mint a nők jogai, a gyermekek védelme, a roma- és nemzetiségi ügyek, az idősek vagy a fogyatékkal élők jogai, a hajléktalanok helyzete, a menekültügy és a migráció, a véleménynyilvánítás szabadsága vagy a gazdasági, szociális és kulturális jogok védelme. Feladata lesz, hogy a 2013-ban induló tematikus ülésein javaslatokat fogalmazzon meg az emberi jogi munkacsoport számára, ezzel előmozdítsa a jogalkotást.

Az Emberi Jogi Kerekasztal tagjait pályázat útján választották ki. Negyvenöt szervezet kapott meghívást a kerekasztal munkájába, további két szervezet javaslataira szakértőként számít a kerekasztal. A résztvevők között van az Amnesty International Magyarország, az Erdélyi Magyarok Egyesülete, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a Háttér Társaság a Melegekért, a "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, a Magyar Helsinki Bizottság, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, valamint a Társaság a Szabadságjogokért is.

Kapcsolódó elemek