A spanyol és a török nyilatkozatok Irakról
Az Irak elleni háború megindítása előtt a nemzetközi közösségnek semmifajta bizonyítéka nem volt arra vonatkozóan, hogy Szaddám Huszein nukleáris fegyverprogrammal rendelkezne - jelentette ki a The Washington Times csütörtöki számában megjelent interjújában Ana Palacio spanyol külügyminiszter. Abdullah Gül török külügyminiszter a The Washington Postnak nyilatkozva azt hangoztatta: Ankara csak akkor küld békefenntartó egységeket Irakba, ha előzetesen ígéretet kap Washingtontól az iraki újjáépítésben való török gazdasági részvételre, ezen belül konkrét üzleti szerződésekre.
Dátum: 2003-07-24 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:54.072454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ezzel kapcsolatban csak egy fajta feltételezés létezett, mindenfajta bizonyíték nélkül" - fogalmazott a spanyol külügyminiszter asszony, hozzátéve: a feltételezés arra vonatkozott, hogy Szaddám Huszein ilyen vagy olyan módon nukleáris fegyverprogram megvalósításán munkálkodik.
A konzervatív lapban megjelent nyilatkozat olyan időben látott napvilágot, amikor mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában éles politikai vita bontakozott ki arról, vajon a washingtoni és londoni kormányzat a háború támogatása érdekében meghamísította-e az iraki tömegpusztító fegyverekre vonatkozó hírszerzői jelentéseket.
Spanyolország mindvégig az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesének számított, noha az Aznar-kormánynak otthon a háború támogatása miatt komoly ellenállással kellett szembenéznie. Madrid 1300 katonával segíti a békefenntartó erőket, a spanyol egység a tervek szerint szeptemberben foglalja el állomáshelyét Irak déli részén.
Ana Palacio - aki útban a Közel-Kelet felé rövid időre állt meg New Yorkban - mindazonáltal kijelentette: nem szabad megfeledkezni arról, hogy a katonai beavatkozás azért indult meg, mert Szaddám Huszein nem tett eleget nemzetközi kötelezettségeinek, s semmifajta bizonyítékkal, illetve magyarázattal nem szolgált a tömegpusztító fegyverek létére vonatkozóan.
A spanyol külügyminiszter asszonyénál is keményebb hangot ütött meg Abdullah Gül török külügyminiszter. Az ankarai diplomácia vezetője a The Washington Postnak nyilatkozva azt hangoztatta: Ankara csak akkor küld békefenntartó egységeket Irakba, ha előzetesen ígéretet kap Washingtontól az iraki újjáépítésben való török gazdasági részvételre, ezen belül konkrét üzleti szerződésekre. További feltételként említette az általános egyetértést a Bush-kormányzattal Irak jövőjére vonatkozóan. Hozzáfűzte még, hogy Törökország szerint az ENSZ szélesebb körű iraki szerepvállalása megkönnyíthetné a török parlament döntését békefenntartó egységek küldéséről.
A két NATO-szövetséges kapcsolata az elmúlt időszakban rendkívül kiéleződött. Mindez azonban nem akadályozta az Egyesült Államokat abban, hogy értesülések szerint 12 000 katonát kérjen Ankarától az iraki békefenntartás segítéséhez. Abdullah Gül - aki csütörtökön kezdett tárgyalásokat Washingtonban - ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy konkrét számokról egyelőre nem esett szó.
MTI - fidesz.hu