Mintegy száz zalai kistelepülés adósságát vállalja át az állam
Zala megyében mintegy száz kistelepüléstől vállalja át az állam a jelenlegi adósságait, ezek az összegek néhány milliótól a kétszázmillió forintig terjednek - tájékoztatta a Zala Megyei Közgyűlés elnöke pénteken az MTI-t.
Dátum: 2012-12-14 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:44.578386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Manninger Jenő országgyűlési képviselő (Fidesz) közleményében kitér arra, hogy a zalai települések többségének az adósságállománya "az országos átlaghoz viszonyítva kedvezőbb, a megye aprófalvas szerkezete miatt azonban különösen fontos az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságátvállalásáról szóló kormányzati döntés". Zala megyéből - ahol csaknem 270 település található - várhatóan 100-105 települést érint az intézkedés, az összegek néhány millió forinttól mintegy kétszázmillió forintig terjednek. Zalaszentiván adóssága például 197 millió forint.
A zalai politikus hozzátette, hogy van néhány olyan település is, amelynek az adósságrendezése más megoldást igényel. Ezek közé tartozik Gelse, ahol most is tart a település adósságrendezési eljárása, illetve "a repülőtér tulajdonlásából fakadó kötelezettségek" miatt Sármellék és Zalavár. Manninger Jenő kifejtette: a kormány lépésével megmenekülnek az adósságcsapdába került önkormányzatok, amelyek a jövőben már csak engedéllyel vehetnek fel hitelt annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet ne ismétlődhessen meg.