"A magyar sport jövőjét az iskolákban tudjuk megalapozni"
Magyarország Kormánya felismerte, hogy a társadalom egészségi állapotának javítása csak a gyógykezelések oldaláról elérhetetlen. "A prevenció útján azonban érzékelhető és finanszírozható sikerek érhetőek el, ehhez a mindennapos testmozgáshoz való hozzászoktatás nélkülözhetetlen eszköz" – jelentette ki Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a VI. Esztergomi Pedagógiai Szakmai Konferencián - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának pénteki közleményében.
Dátum: 2012-12-14 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:50.044324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár hangsúlyozta: a mindennapos testnevelés kiemelkedő jelentőségű intézkedés volt, amellyel hosszú távon a magyar társadalom egészségi állapotán is tudunk javítani. Simicskó kiemelte: "Hiszem, hogy a magyar sport jövőjét az iskolákban tudjuk megalapozni."
Az államtitkár a neves szakemberek és jeles előadók számára szervezett szimpóziumon a társadalom egészségügyi mutatói és a mozgásszegény életmód összefüggései mellett beszélt a testnevelő tanárképzés változásairól, valamint a mindennapos testnevelést segítő Kölyök Atlétikai Programról is.