Civilek is részt vesznek az antikorrupciós munkacsoportban
Civil szervezetekkel tárgyalt szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a közigazgatási antikorrupciós program keretében életre hívott munkacsoportban - tájékoztatta a KIM az MTI-t.
Dátum: 2012-12-15 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:36:57.607382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az akciótervről a civil szervezetekkel történő konzultációk után közigazgatási és társadalmi egyeztetés is kezdődik - áll a minisztérium közleményében. A találkozó fő témája a Magyarország vállalásait rögzítő akcióterv előkészítése volt. A dokumentum az antikorrupciós törekvések egyik legfontosabb nemzetközi fórumához, a Nyílt Kormányzati Együttműködéshez (Open Government Partnership) való csatlakozás vállalásait tartalmazza.
A szombati megbeszélésen az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapest Intézet, a Civil Összefogás Fórum, a Geopolitikai Tanács Alapítvány, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Joint Venture Szövetség, a K-Monitor Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Transparency International Magyarország képviselői vettek részt.
A KIM közlése szerint a civilek tájékoztatást kaptak a kormányzat eddigi antikorrupciós tevékenységéről, valamint a további feladatokról, tervekről.