Felfüggesztették Bácskai Jánost
Felfüggesztette beosztásából Bácskai János dandártábornokot július 24-i hatállyal a Belügyminisztérium vezetése; ideiglenesen Mikó István dandártábornok látja el a főigazgatói feladatokat - közölte az MTI-vel a belügyi tárca főosztályvezetője csütörtökön.
Dátum: 2003-07-24 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:55.543790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatójának vezetői megbízatását azért függesztette fel a minisztérium, mert a Budapesti Katonai Ügyészség büntetőeljárást indított ellene hivatalos személy által elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja miatt - közölte Csányi Klára főosztályvezető. Tájékoztatása szerint a felfüggesztés ideje alatt, a szervezeti szabályzat szerint a jelenlegi helyettes, Mikó István dandártábornok látja el a vezetői teendőket.
A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatójának közvetlen környezetéből az MTI csütörtökön úgy értesült: a dandártábornok személyével kapcsolatos nyomozást titkosították. Az MTI információi szerint Bácskai János dandártábornokot felszólították, hogy ne nyilatkozzon a nyomozás állásáról és kihallgatásának körülményeiről.
A legfőbb ügyész a Belügyminisztériumot hétfőn levélben tájékoztatta arról, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség hivatalos személy által elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indított Bácskai János dandártábornok ellen.
Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szerdai közlése szerint "ha a központ főigazgatójának személyében változás történik, akkor a szervezeti szabályzat szerint a jelenlegi helyettes, Mikó István láthatja el a vezetői posztot". Pál Tibor közölte, hogy beszélt Bácskai Jánossal, akit visszahívtak szabadságáról, és ismertették vele a legfőbb ügyész tájékoztatását. "Ezt ő tudomásul vette. És azt kértük, hogy olyan helyen tartózkodjon, ahol bármikor el tudjuk érni" - mondta az államtitkár. Pál Tibor nem tudta megmondani, hogy mióta van szabadságon a főigazgató, azonban közölte, hogy kérésükre megszakította szabadságát.
Arra a kérdésre, hogy az eljárás összefüggésben van-e a K and H Equities üggyel, Pál Tibor úgy válaszolt, "nincs erről információm, de mint ahogy az önök kérdéseiből kiderül, valószínűsíthető, hogy ezzel kapcsolatban van". Hozzátette: "azt gondolom, hogy ez valószínű, hogy ezzel összefüggésben van".
MTI - fidesz.hu