Balog: Megszűnnek a keretszámok
A két évvel ezelőtt megkezdett reformokkal a kabinet egy egészségesebben működő és fenntartható felsőoktatási szerkezetet kíván kialakítani – hangsúlyozta Giró-Szász András Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján, vasárnap. A tárcavezető kiemelte: az egyik legfontosabb változás az új előterjesztésben a keretszámok eltörlése.
Dátum: 2012-12-16 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:37:02.674035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivő emlékeztetett: a kabinet több lépésben indította meg a felsőoktatás reformjának folyamatát, melyek révén nagyarányú minőségjavulás megy végbe. Hozzátette: egyszersmind egyre tudatosabbá válik a tanintézmények és a leendő hallgatók felelősségvállalása is.
"Nagyon fontos, hogy az átalakítás ne keltsen félelmet a résztvevőkben. Éppen ezért Orbán Viktor miniszterelnök Balog Zoltán tárcavezetőt felkérte, hogy a célok megtartása mellett egyszerűsítse le az előterjesztést, amely egyértelművé teszi a kormányzati szándékot" – fogalmazott a kormányszóvivő.
['\nVilágos, átlátható rendszer jön létre', 'Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról tájékoztatott, hogy a kormány szerdai ülésén születnek meg a felsőoktatás új struktúrájával kapcsolatos végleges döntések. Kiemelte, hogy az egyik legfontosabb változás az új előterjesztésben a keretszámok eltörlése. Ezzel összefüggésben megjegyezte: mindig is érezték, hogy ez a küszöb a magyar felsőoktatásba való bejutásba nem korrekt azokkal szemben, akik tanulni akarnak, és minőségi képzésben szeretnének részt venni.
\xa0
A miniszter utalva arra, hogy a felsőoktatás rendszere az elmúlt huszonkét évben folyamatosan átalakulóban volt, rámutatott: mindazon támogatási formákat, amelyek lehetővé teszik, hogy ne kelljen tandíjat bevezetni, össze kell „vezetni” egy világos, átlátható rendszerré.']
„Semmifajta tandíj bevezetésére a kormány nem hajlandó”
Az egyetemi felvételihez nem pénzre, hanem kizárólag minőségre van szükség – húzta alá a tárcavezető. Magyarázatképpen kifejtette: olyan rendszert alakítanak ki, amelyben a teljesítő diákok közül mindenki felvételt fog nyerni az egyetemre. Balog Zoltán szerint egyetlen elvárás lesz az e feltételeket teljesítő diákokkal szemben, mégpedig az, hogy nyilvánítsák ki azt a szándékukat, hogy Magyarországon kívánnak dolgozni diplomájuk megszerzése után. A kormány meghallotta azt az üzenetet, hogy a diákok ne kezdjék adóssággal az életüket - tette hozzá.
Ha ez teljesül, úgy az oktatás teljes költségét az állam állja – hangsúlyozta a tárcavezető. „Semmifajta tandíj bevezetésére a kormány nem hajlandó” – szögezte le, hozzáfűzve: „ki tudtunk alakítani egy olyan rendszert, amely keretszámok nélkül teszi ingyenessé a magyar felsőoktatást.” Balog Zoltán egyúttal arra kérte a Hallgatói Önkormányzatok Konferenciájának elnökségét, hogy a keddi időpont helyett hétfőn egyeztessenek a tárcavezetővel, hiszen így a hallgatók javaslatai már a szerdai kormányülés elé kerülhetnének megvitatásra.
A kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta: Orbán Viktor szombaton a Fidelitas meghívásának eleget téve egyeztetett egy budapesti szórakozóhelyen a felsőoktatás helyzetéről egyetemistákkal.