Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: A demonstrálók többsége jóhiszemű

Kövér László szerint a kormány nem készítette elő a "politikai talajt" a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban, és nem számolt azzal, hogy lesznek olyanok, akik a diákok mögött a saját sérelmeikért akarnak revansot venni. A házelnök erről az M1-nek adott, vasárnap este sugárzott interjújában beszélt, amelyben kitért Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita kijelentésére, az ügynökakták nyilvánosságára és a Magyarországgal kapcsolatos uniós túlzottdeficit-eljárás várható alakulására is.


Dátum: 2012-12-17 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:37:04.261008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Le kell ülni, normálisan, higgadtan, nyugodtan beszélni, lecsendesítve a hisztériát, pláne lecsendesítve a hisztériakeltőket" - hangsúlyozta a politikus, aki szerint így kiderülhet, a demonstrálók vajon azt akarják-e, hogy továbbra is tömegesen képezzék a titkárnőnek elmenni készülő bölcsészdiplomásokat és olyan "úgymond szakembereket", akiknek a tudása semmire sem jó. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szerinte a demonstrálók többsége jóhiszemű.

A házelnök arra a felvetésre, hogy sokak szerint Gyöngyösi Márton jobbikos képviselőnek antiszemita kijelentése után nincs helye a parlamentben, azt mondta: a "hülyeség" vagy a rosszhiszeműség a képviselők alkotmányos joga. Ha demokrácia van, akkor el kell viselnünk azt, hogy néha rossz választásaink eredményeképpen "mindenféle alakok, Gyurcsány Ferenc egyfelől, Gyöngyösi Márton másfelől" bekerülhetnek a politikába, sőt a hatalomba is, az ország élére - tette hozzá.

Az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó kérdésre Kövér László kijelentette: a kutatási szabadság adott Magyarországon. Szerinte azok szeretnének nagyobb szabadságot, akik célja, hogy "történészként villoghassanak", vagy hátsó politikai szándékokkal azokon akarják elverni a port a kommunizmusért, akik ennek a hierarchiának a legalján, sok esetben "morális rabszolgák" voltak. A politikus az 1990 előtti időkre visszanyúló, "aljas politikai manipulációnak" tartja azt, hogy nem a Politikai Bizottság vagy a Központi Bizottság tagjain kezdték a felelősségre vonást, hanem úgy állították be, mintha a III/III-as főcsoportfőnökség, azon belül is "piti besúgók" tartották volna fenn a rendszert.

Arról, hogy Magyarország kikerül-e az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, Kövér László azt mondta: az EU-nak azt kell eldöntenie, hogy nyíltan szembemegy-e saját írott normáival, és igazolja azokat a félelmeket, hogy egy "európai szuperállam diktatúrája felé megyünk", vagy alkalmazkodik a saját szabályaihoz és kiveszi Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Szerinte ez utóbbi fog megtörténni.  Ugyanakkor úgy vélte: Magyarország "kritikus pont" azoknak, akik nem szeretnék, hogy Európa másként működjön, mint eddig, mert ha a polgári kormány sikeres lesz, akkor sok ország követi a példáját, ezért be kell bizonyítani azt, hogy ezzel a politikával nem lehet belföldi sikereket sem elérni. Kövér László ezt nevezte 2014 igazi veszélyének és úgy fogalmazott: "reálisan számítani kell arra is, hogy ezek a külső erők, magyarországi belpolitikai erőket fognak támogatni, itt elsősorban Bajnai Gordonra meg az MSZP-re kell gondolni".

Kapcsolódó elemek