"Pártérdekekre való tekintet nélkül kell az államot működtetni"
A nemzeti érdekeket szem előtt tartva, pártérdekekre való tekintet nélkül kell az államot működtetni - hangoztatta a közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten a járási hivatalok vezetőinek kinevezése előtt.
Dátum: 2012-12-17 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:37:06.962339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor szerint a most kinevezett járási vezetőknek minden igyekezetükkel azon kell lenniük, hogy a polgárokat, a közjót szolgálják, saját karrierszempontjaikat, saját érdekeiket a közérdekeknek rendeljék alá, és hitelesen szolgálják hazájukat.
Utalt arra, hogy a reform 2010-ben a központi államigazgatással kezdődött, majd a kormányhivatalok megalakulásával folytatódott, és a most kialakított járási hivatalokkal válik teljessé.
A korábban kinevezett kormánymegbízottak és a megyei kormányhivatalok vezetői jó példát mutattak már az elmúlt időszakban arra, hogy miként lehet az államot a nemzet érdekeinek szem előtt tartásával működtetni - hangsúlyozta Navracsics Tibor.