Megállapodást kötött a kormány és a Stadler
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Stadler Rail Csoport hétfőn Budapesten.
Dátum: 2012-12-17 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:37:08.560137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyi és külgazdasági államtitkár hangsúlyozta, hogy a járműipari beruházások sohasem önmagukban állnak, hiszen a beszállítók számára újabb és újabb lehetőségeket biztosítanak. Úgy fogalmazott: Magyarország legnagyobb növekedési potenciálja a kis- és közepes vállalatok nemzetközi megerősítésében rejlik, amelynek első lépése a hazai piacon való megerősítésük. A Stadler magyarországi tevékenységére utalva kiemelte, hogy sikeres a társaság, illetve a kormány és Szolnok városa közötti együttműködés. Pozitív szimbiózis, hogy a szolnoki oktatási rendszer a Stadler munkáltatói igényeihez igazodva alakul át - tette hozzá.
A Stadlernek is stratégiai céljai vannak Magyarországon
Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója elmondta: a stratégiai megállapodás arról szól, hogy a vállalatnak és a kormánynak vannak közös céljai, és hogy erről eszmecserét folytatnak. Úgy vélte, ez "mindenképpen egy hiánypótló intézmény". A vállalatvezető beszédében a stratégiai megoldásokról úgy szólt: "van egyfajta polémia a sajtóban, illetve a szakma egy részében, hogy van-e értelme, illetve tartalma az ilyen megállapodásoknak". Kifejtette: vannak olyan vélemények, hogy ez kizárólag propaganda- vagy marketingfogás, Dunai Zoltán szerint ha így lenne, azzal semmiféle probléma nem lenne, "de nem ez a helyzet". Mint mondta, a megállapodások jól láthatóan láncba illeszkednek, a párbeszéd és együttműködés eszközei. Hozzátette ugyanakkor: sokat kell, hogy javuljon még Magyarországon a nemzetközi cégek elismerése, amiért "közösen sokat kell tennünk".
Dunai Zoltán - egy múlt heti együttműködési megállapodás aláírásakor elhangzott mondatra utalva - elmondta: a Stadlernek is stratégiai céljai vannak Magyarországon, nem pedig taktikaiak. "Egy stratégia mentén tudatosan építkezünk, tudatosan szeretnénk növelni piaci részesedésünket, alkalmazotti létszámunkat, és a gyártásban egyre több, és egyre összetettebb munkafolyamatokat hozni Magyarországra".
A svájci székhelyű Stadler Rail Csoport 2005 óta van jelen Magyarországon, és összesen 12,5 milliárd forintot fektetett be az országban. A vasúti járműveket gyártó társaság három magyarországi leányvállalatán keresztül jelenleg mintegy 400 főt foglalkoztat budapesti, pusztaszabolcsi és szolnoki telephelyein. A cég Magyarországon forgalomban lévő vasúti szerelvényeit pusztaszabolcsi telephelyén szervizeli.