Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebbe tévéznek a lengyelek a kánikula miatt

A lengyel televíziónézők idén július 14-20. között töltötték a legkevesebb időt, napi két és fél órát a képernyők előtt - tette közzé friss felmérését az OBOP lengyel közvélemény-kutató intézet.


Dátum: 2003-07-24 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:57.029287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legkevesebb időt, napi másfél órát a gyerekek (4-15 éves korosztály) szánták a tévénézésre, a leghosszabb ideig, napi 3 óra 20 percen át pedig az 55-64 éves korcsoport tagjai ültek a készülékek előtt.

A közvélemény-kutatáshoz csatolt magyarázat szerint a jelenség egyik oka a hőmérséklet: minél melegebb van, annál kevésbé vonzó a televízió.

2003 januárjában a lengyelek naponta csaknem 4 órán át néztek televíziót. Áprilisban ez az időtartam 3 órára csökkent, júliusban pedig már csak 2,5 órát tett ki. Tavaly nyáron a televíziónézettségi mutató hasonló mértékű volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek