Február közepéig megszületik a megállapodás a főváros adósságrendezéséről
A fővárosi önkormányzat adósságállományának legalább 40 százalékát, vagyis 74,4 milliárd forintot mindenképpen átvállal a kormány, a végleges összegről február 15-ig lesz megállapodás - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kedden, miután egyeztetett a főváros vezetőivel.
Dátum: 2012-12-18 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:37:26.263193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nPintér Sándor jelezte: a főpolgármester arról tájékoztatta az egyeztetésen, hogy a fővárosi önkormányzat adóssága 186 milliárd forint. A tárcán keresztül a kormány ennek 40 százalékára vállalt felelősséget, de a tárgyalásokat január-februárban is folytatják a végleges összegről. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Tarlós István főpolgármester a kormánynak köszönetet mondva arról beszélt, hogy az adósságátvállalással már jövőre 7-8 milliárd forintnyi kamatteher maradhat a fővárosnál, s jelentősen javulnak a hitelfeltételek is. Mint mondta, a fővárost a közvetlen adósság mellett a BKV-n keresztül további 70 milliárd forint terheli közvetetten, a város hitelképessége pedig már 2010 októberére, vagyis a hivatalba lépésére kimerült. A városvezető úgy vélte: a kormányzati lépés "lélegzethez engedi" Budapestet és kezelhetővé teszi a jövő évi költségvetését.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A tárca és a főváros közötti egyeztetésen részt vett Tállai András önkormányzati államtitkár, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Farkasné Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár és Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes is.']