Kormányhatározat a lánctartozások megakadályozása érdekében
Szerződésmintákkal és az elvégzett munka átadásának visszatartásával akadályozná meg a kormány egyebek mellett az építőiparban a lánctartozásokat. Az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Dátum: 2012-12-18 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:37:34.454123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a határozatban felkéri a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy február végéig dolgozzon ki olyan építési szerződésmintákat, amelyek a jelenleginél hatékonyabban védik a megrendelőt és a vállalkozót is. A kormány azt is javasolja, hogy vizsgálják meg, a KA-VOSZ Zrt. tevékenysége kibővíthető-e az építtetői fedezetkezelővel.
A határozat kitér arra is, hogy a belügy-, illetve a közigazgatási és igazságügyi miniszternek kell megvizsgálnia a munkaterületen lévő eszközök birtoklásának - és korlátozásának - tartalmát. A két miniszternek azt is meg kell vizsgálnia, hogy a munkaterület megrendelőnek való visszaadása miként korlátozható azért, hogy a vállalkozó kikényszeríthesse a megrendelőtől a jogos követelését, vagyis, hogy a megrendelő ne kapja meg az elkészült munkát addig, amíg nem fizette ki a vállalkozót.