Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoszni Mubarak és Bassár el-Aszad találkozója

Hoszni Mubarak egyiptomi és Bassár el-Aszad szíriai elnök szerdai kairói találkozóján támogatásáról biztosította az izraeli-palesztin konfliktus lezárására kidolgozott szaúd-arábiai béketervet, és ellenezte az Irakkal szembeni katonai csapás tervét.


Dátum: 2002-03-20 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:25.291704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyiptomi és a szíriai államfő méltatta a szaúd-arábiai békekezdeményezés szellemét, és kifejezte azt a szándékát, hogy a március 27-28-i bejrúti arab csúcstalálkozó elé kerülő dokumentum elfogadtatása érdekében munkálkodjék. A szaúdi trónörökös javaslata azt jelzi, hogy az arab nemzet az átfogó és igazságos közel-keleti béke megteremtése felé halad - hangsúlyozza a tárgyalásokról kiadott közlemény.

A szaúdi javaslatot eddig - Irak és Líbia kivételével - az arab országok többsége, az Egyesült Államok és az ENSZ is támogatta, s kedvezően nyilatkozott róla Simon Peresz izraeli külügyminiszter is. Ariel Saron izraeli miniszterelnök eddig még nem kommentálta.

A két arab államférfi leszögezte továbbá, hogy ellenez minden katonai lépést Irak ellen, s állást foglalt amellett, hogy tartsák tiszteletben Irak szuverenitását és területi egységét.

Kapcsolódó elemek