2013-ban 240 pont lesz felvételi minimum
Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2012-12-21 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:02.457965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: egyes sajtóorgánumok félreérhető tájékoztatásával szemben a 2013-as felvételi eljárásban a tárcavezető nem állapíthat meg 240 pontos minimumnál magasabb pontszámot.
A helyettes államtitkár azt is megjegyezte, hogy ha a felvételiző pontszáma meghaladja az előírt minimumot, akkor az intézményi kapacitás dönt a felvételről. Ez azt jelenti, hogy ahol túljelentkezés van, ott az intézmény kapacitásánál nagyobb létszámot nem lehet felvenni. Ezekben az esetekben az intézmények a felvételi eljárás során tudják pontosítani, hogy hány hallgatót tudnak felelősséggel fogadni - tette hozzá Maruzsa Zoltán.
Jövőre a felsőoktatási felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által meghatározott felvételi ponthatárok minimuma a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban feltételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél.