Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 4-es metróról, nemzetiségi iskolákról döntöttek a képviselők a fővárosban

A 4-es metró független ellenőrző mérnöki feladatairól és a nemzetiségi többcélú köznevelési intézmények fenntartásáról szavaztak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.


Dátum: 2012-12-21 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:05.101769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés értelmében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) leányvállalata, a BKK Közút lehet a 4-es metró lebonyolító mérnöke, miután a Fővárosi Közgyűlés módosította a szerződés erre vonatkozó részét. A határozatot 19 igennel, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodással fogadták el.

Az uniós társfinanszírozású projekteknél kötelezően kell alkalmazni a legjobb gyakorlatot tartalmazó FIDIC szerződéses rendszert, és ezt egy mérnök felügyeli. E független mérnöki feladatot eddig az Eurometro Kft. látta el, a módosítással azonban változnak a mérnökkel szembeni elvárások. Korábban a független mérnök nem lehetett a kivitelező és a megbízó alkalmazottja sem, a módosítással ez úgy változik, hogy a független mérnök nem lehet az üzemeltetési és fenntartási feladatokat ellátó szervezet, kivéve, ha közszolgáltatói szerződés alapján látja el a feladatát.

Tarlós István főpolgármester és Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke péntek délután írja alá a 4-es metró egységes támogatási szerződését. Erre azért van szükség, mert eddig két külön szerződés szerint hívták le az uniós támogatásokat. Ezután egy szerződés fogja ezeket szabályozni.

A képviselők megszavazták - 19 igennel, 2 ellenszavazattal, 6 tartózkodással - a nemzetiségi többcélú oktatási intézmények szétválasztásának visszavonását is. Csomós Miklós ágazati főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint december elején döntöttek a horvát, szerb és szlovák nemzetiségi többcélú nevelési intézmények szétválasztásáról, így a korábban egy intézmény keretében működő óvodák önkormányzati, az iskolák pedig állami fenntartásúak lettek volna.

Később az Országgyűlés módosította az átvételről szóló szabályokat a nemzetiségi képzés sajátosságaira tekintettel, így az önkormányzatnak lehetősége nyílt korábbi döntését visszavonni.

Kapcsolódó elemek