Törékeny a sajtószabadság Irakban
Több mint 30 évi elnyomás után meglehetősen sokoldalú tömegtájékoztatás bontakozik ki Irakban, de még meglehetősen törékeny az újonnan elnyert sajtószabadság - állapította meg az iraki média helyzetéről szóló jelentésében a "Riporterek Határok Nélkül" (RSF) nevű nemzetközi szervezet.
Dátum: 2003-07-25 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:35:00.927593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legalább 85 napilap és folyóirat jelent meg Irakban Szaddám Huszein előző elnök hatalmának megdöntése után, és egyre több parabolaantennát látni az arab országban. A parabolaantennák - amelyek a diktátor regnálása idején tiltott dolognak számítottak - egyszerre jelképezik az ország nyitottságát és azt, hogy az irakiak kíváncsiak a külföldről jövő információkra.
Az Irakban mindennaposnak számító erőszak, a politikai instabilitás, valamint a bizonytalan jogi körülmények azonban veszélyeztetik a sajtószabadságot - áll a jelentésben. Az amerikai hadsereg által az arab ország ellen indított offenzíva alatt 10 újságírót öltek meg, legalább ugyanennyit megsebesítettek. Két tudósítót továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Irak a háború után is veszélyes hely az újságírók számára; nem szűnnek a sajtó képviselői elleni támadások.
A szervezet szerint pontosan meg kellene állapítani az ideiglenes hatóságoknak a sajtóval kapcsolatos, egyelőre meglehetősen homályos hatáskörét, és meg kellene alkotni egy világosan fogalmazó liberális sajtótörvényt is. Az RSF úgy látja: míg a nyomtatott sajtó területén sokféleség uralkodik, az iraki elektronikus sajtóra rátelepszik az amerikai igazgatás. A kritika ugyan elfogadott az amerikai adminisztrációval, sőt az amerikai katonai egységekkel szemben is, az újságírók
bizonytalanok, és széles körben alkalmazzák az öncenzúrát.
A sajtószabadságot védő szervezet leginkább azt a rendelkezést bírálta jelentésében, amely bizonyos feltételekkel lehetővé teszi a koalíciós erőknek az egyes sajtóorgánumok szerkesztőségeinek átkutatását, illetve működési engedélyük visszavonását. A feltételek között szerepel például az "ideiglenes közigazgatás hatóságai elleni erőszakra való felbujtás" éppúgy, mint az "ideiglenes közigazgatással szembeni ellenállást elősegítő, nyilvánvalóan hamis
hírközlés". A szervezet szerint a fenti és az azokhoz hasonló feltételek túl általánosan vannak megfogalmazva, és emiatt magukban rejtik az önkényes értelmezés veszélyét. Igaz azonban, hogy eddig nem volt tapasztalható túlbuzgóság a hatóságok részéről a tömegtájékoztatás elleni fellépést lehetővé tevő szabályok alkalmazásában - teszi hozzá a "Riporterek határok nélkül" sajtószabadságot védő nem kormányzati szervezet.
MTI - fidesz.hu