Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot

Ünnepélyesen felavatták pénteken a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot, ahol jelenleg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tizenhat hallgatója lakik.


Dátum: 2012-12-21 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:14.993605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeged az ötödik nagy egyetemi város, ahol keresztény roma szakkollégium nyílt. A római katolikus, a református, az evangélikus és a görög katolikus egyház által fenntartott kollégiumokban országszerte 120 fiatal tanul – mondta a politikus.

A kollégiumokban roma és nem roma fiatalok laknak, tanulják az együttélését, miközben minden segítséget megkapnak, hogy valóban jó diplomájuk legyen – tette hozzá.

Az intézmények működési költségének jelentős részét az állam biztosítja, és a diákok havi 40 ezer forintos ösztöndíjat kapnak. A kormány a közelmúltban 100 millió forintos pályázatot írt ki, amely lehetővé teszi uniós forrásból a jövő évben az intézmények továbbfejlesztését – közölte a miniszter.

Mészáros Ferenc, a kollégium igazgatója elmondta, hogy az intézményben az SZTE tizenhat nappali tagozatos hallgatója lakik. A szakember közölte, két éven belül az SZTE vagyonkezelésében lévő épületet 25 férőhelyesre kívánják bővíteni, úgy, hogy megőrizik a diákok között a 60-40 százalékos roma, nem roma arányt.

Az oktató hangsúlyozta, valódi szakkollégiumként, keresztény értékek mentén szerveződő szakmai közösségként működik az intézmény. A hallgatók egyetemi óráik mellett közismereti, spirituális és a kettős, magyar-roma identitást erősítő foglalkozásokon is részt vesznek.

Kapcsolódó elemek