Rogán: A gazdaság helyzete stabilabb lett
Ez a konszolidáció éve volt - mondta Rogán Antal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője szerint 2012 fő célja az volt, hogy be lehetett bizonyítani, hogy a gazdaság helyzete stabilabb lett.
Dátum: 2012-12-22 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:21.006125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus az oktatásról elmondta: a közoktatás átalakítása nem államosítást jelent, hanem azt, hogy az állam átveszi a nehéz helyzetben lévő önkormányzatoktól a pedagógusok bérét. A Fidesz frakcióvezetője szerint több pénz jut majd a közoktatásba, ha megvalósul a pedagógus életpálya-modell, akkor tetemes béremelkedés várható.
Korábbi szavairól, melyek szerint néhány diák fel és alá sétál Budapest utcáin, Rogán Antal elmondta: nem becsüli le a diákokat, és azt gondolja, félreértették a kormány szavait. Ha 55 ezer fő kerül be a felsőoktatásba, akkor nincs szükség költségvetési pluszkiadásra, ha többen jelentkeznek, akkor, ha máshonnan nem, a költségvetés tartalékából meg tudják oldani a helyzetet.
„A diákoknak igazuk volt abban, hogy a diákok veszik fel a hitelt, de azt a munkáltató fizeti vissza, túl nagy kockázatot teremt, ezért kellett átalakítani a rendszert” – mondta Rogán Antal. A politikus szerint a röghöz kötés az egyetlen olyan pont, amelyben igazi vita van a kormány és a hallgatók között, és nem igaz, hogy tiltják a külföldre menetelüket, mert a hallgatói szerződésbe néhány év külföldi munka belefér.