Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hátrányos helyzetű gyermekek a Parlamentben

Hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyermekeket látott vendégül az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő szolgálat (NGYSZ) az immár hagyománnyá vált parlamenti gyermekkarácsonyon szombaton az Országházban.


Dátum: 2012-12-22 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:24.173350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 714 gyerek 12 magyarországi nagyvárosból, valamint Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról érkezett az ünnepségre. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Edvi Péter, a NGYSZ elnöke a Parlament főlépcsőjénél kialakított színpadon köszöntötte a gyermekeket. Egy napra jelképesen megkapta az Országház kulcsát a megbízott gyermek házelnök és az alelnökök.

A megnyitó után Csobot Adél, Antal Tímea és Oláh Gergő, a 2012-es X-faktor tehetségkutató három dobogósa énekelt a gyerekeknek, akik ovációval fogadták a műsort. Ezt követően az Operettszínház művészeinek híres mesefilmslágerekből összeállított produkciója következett. A zenei programot Malek Andrea, illetve Korpás Éva és zenekara karácsonyi műsora zárta. A felsőházi teremben Gubás Gabi és zenekara a Puff Ancsi Karácsonya című zenés mesejátékot adta elő, a Vadász teremben pedig izgalmas kísérletekkel a Csodák palotája várta a gyerekeket. A zene iránt komolyabban érdeklődők a Delegációs teremben Bársony Bálint és zenésztársai hangszerbemutatóval egybekötött zeneóráján vehettek részt.

Azok, akik inkább a sportokért lelkesednek, magyar olimpikonokkal és világbajnok sportolókkal találkozhattak, többek között Buzánszky Jenővel, az Aranycsapat egykori tagjával, a NGYSZ sportbizottságának elnökével, Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázóval, Wichmann Tamás kenuvilágbajnokkal, Kovács Katalin kajakozóval, Erdei Zsolt ökölvívóval és Cseh László úszóval is. A dunai folyosón kézműves foglalkozás, arcfestés, buborékfújás és lufihajtogatás szórakoztatta a gyerekeket, akik részt vehettek országházi sétán idegenvezetők kíséretében, valamint a Gobelin teremben megtekinthették a Székelyföldi Legendárium című animációs filmet, amelyet interaktív játék követett.

Kapcsolódó elemek