Martonyi levélben gratulált Titus Corlatean kinevezéséhez
Martonyi János külügyminiszter levélben gratulált Titus Corlatean román külügyminiszternek újbóli kinevezése alkalmából - közölte a magyar külügyi tárca vasárnap az MTI-vel.
Dátum: 2012-12-23 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:27.178056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Örömömre szolgál, hogy Románia új kormányában változatlanul Ön látja el a külügyi tárca vezetését, ami jó alapot biztosít a 2012. október 1-jén Budapesten megkezdett párbeszéd töretlen folytatására. Megerősítem készségemet a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztése és további tartalommal való megtöltése, valamint az Európai Unió aktuális kérdései közül a bennünket közvetlenül érintő politikák összehangolása iránt" - olvasható a tárca közleményében.
Martonyi János a levélben kifejezte meggyőződését, hogy a két ország között kialakult szoros és sokrétű együttműködés továbbfejlesztésének, a közös ügyek hatékony megoldásának, az esetleges nézetkülönbségek tisztázásának egyetlen célravezető útja a rendszeres párbeszéden alapuló kapcsolattartás.
"Ennek jegyében biztosíthatom Önt arról, hogy magyar részről továbbra is készen állunk valamennyi szakterület tekintetében az egyeztetések folytatására vezetői és szakértői szinten egyaránt" - írta Martonyi János román kollégájának.