Fazekas: Magyarországon nem lesz földadó
Hiába szeretné az ellenzék, Magyarországon nem lesz földadó - szögezte le Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.
Dátum: 2012-12-25 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:30.653839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárcavezető a lap hétfői számában arról beszélt: a kormány nem osztja a földadó előtérbe helyezéséről szóló ellenzéki elképzeléseket, mert az együtt járna az ingatlanadó rendszerével, amelyet elfogadhatatlannak tart. Úgy vélte: a földadó valójában arra lenne jó, hogy az egy-két hektárral rendelkező magyar földtulajdonosok tömegeitől néhány nagy befektető felvásárolja a földek nagy részét.
Fazekas Sándor az interjúban arról is beszámolt, hogy valamennyi eddig feltárt zsebszerződéses büntetőügy nyomozati szakaszban van, a minisztérium a saját hatáskörében megvizsgált és jogellenesnek bizonyuló ügyeket minden esetben továbbítja az illetékes szervekhez.