Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hölvényi: Garanciákat kell adni az egyházaknak

Legkésőbb 2014 elejére megszülethet a szentszéki-magyar megállapodás - nyilatkozta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.


Dátum: 2012-12-27 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:36.524241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a lap csütörtöki számában arról beszélt: az 1997-es vatikáni szerződés az akkori lehetőségek szerint rögzítette az állam és az egyház közötti viszonyt, azonban az alaptörvény keresztény értékrendnek megfelelő utalásaira hivatkozva úgy vélte, a körülmények jelentős mértékben megváltoztak.

Az államtitkár a megállapodás újratárgyalásának okaként említette a közoktatási, felsőoktatási és szociális ellátásra vonatkozó változásokat is. Mint mondta, nemcsak a katolikus, hanem a többi egyház számára is garanciákat kell adni közhasznú intézményeik és hitéleti munkájuk zavartalan folytatásához.

Kapcsolódó elemek