Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több támogatás jut az iskolatej programra 2013-ban

Jövőre mintegy 1,5 milliárd forintot biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a folytatódó iskolatej programra, 300 millió forinttal többet, mint 2012-ben - közölte a szaktárca pénteken közleményben.


Dátum: 2012-12-28 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:42.239828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VM ismertette azt is, hogy jelentősen megemelte a folyadék tej, illetve ízesített változatai - például a kakaó - esetében igényelhető támogatási mértéket az eddigi deciliterenkénti 27,6 forintról 30 forintra. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint bővül a programban igényelhető termékek köre is: 2013-ban már laktózmentes tejet is kaphatnak az iskolások.

A szaktárca emlékeztet arra, hogy az óvoda- és iskolatej program 2004-2012 között érvényes szabályozásában meghatározó szerepük volt az önkormányzatoknak. Miután 2013-ban már nem minden esetben az önkormányzat az általános iskolák intézményfenntartója, a VM a program jövő évi szabályozásában változtatásokat hajtott végre: egyrészt továbbra is biztosított a közvetlen feldolgozói igénylési lehetőség, másrészt a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ is csatlakozik a programhoz, amely a 3000 lélekszám alatti települések önkormányzataitól átvette a működtetést.

A VM közölte azt is, hogy 2013-ban jelentősen bővül a 100 százalékos támogatásban részesülő önkormányzatok száma.

Kapcsolódó elemek