3,8 milliárd forintból folytatja a szociális városrehabilitációt Józsefváros
Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására - tájékoztatta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.
Dátum: 2012-12-29 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:44.283315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kerületvezető kiemelte: a városrész ilyen nagyságrendű forrást még nem nyert el, s ezzel az összeggel együtt Józsefváros Budapest legeredményesebben pályázó kerülete ebben a ciklusban.
Kocsis Máté ismertette, hogy a Magdolna negyed program teljes körű szociális városrehabilitáció, aminek az első és második üteme arra épült - s a most induló harmadik is arra fog -, hogy nemcsak maga a város, az utcák, házak újulnak meg, hanem az ott élők is segítséget kapnak.
Elmondta, a 3,8 milliárd forintos, Új Széchenyi Tervből nyert támogatási összeg jelentős részét egyebek mellett szociális felzárkóztató programokra, munkahelyteremtésre, drogprevencióra és bűnmegelőzési tanácsadásra fordítják.A harmadik ütemben csaknem 50 ezer négyzetméter közterület újul meg, köztük a Dobozi tér, a Kálvária tér és a piacterületet leszámítva a Teleki tér - mondta a polgármester, megjegyezve: utóbbi helyszínen az új piac 2013-ban készül el, azt az önkormányzat saját forrásból finanszírozza.
A programban tucatnyi társasház gépészetét és homlokzatát is felújítják, a beruházások több mint 1200 lakást érintenek.
Támogatást nyert az úgynevezett FiDó-projekt is: a Fiumei út - Dobozi út közötti területen egy olyan épület kap helyet, ahol sport- és szabadidős foglalkozásokat tartanak majd gyerekeknek. A beruházás érdekessége, hogy egy fiatal építész diplomamunkája nyomán valósítják meg.
Kocsis Máté kitért arra is, hogy a közeljövőben az Auróra utcai szakrendelő felújítására is igyekeznek sikeresen pályázati forrást találni, a beruházás összköltsége körülbelül 1 milliárd forint lesz.
A kerületvezető kiemelte: a városrész ilyen nagyságrendű forrást még nem nyert el, s ezzel az összeggel együtt Józsefváros Budapest legeredményesebben pályázó kerülete ebben a ciklusban.
Kocsis Máté ismertette, hogy a Magdolna negyed program teljes körű szociális városrehabilitáció, aminek az első és második üteme arra épült - s a most induló harmadik is arra fog -, hogy nemcsak maga a város, az utcák, házak újulnak meg, hanem az ott élők is segítséget kapnak.
Elmondta, a 3,8 milliárd forintos, Új Széchenyi Tervből nyert támogatási összeg jelentős részét egyebek mellett szociális felzárkóztató programokra, munkahelyteremtésre, drogprevencióra és bűnmegelőzési tanácsadásra fordítják.
A harmadik ütemben csaknem 50 ezer négyzetméter közterület újul meg, köztük a Dobozi tér, a Kálvária tér és a piacterületet leszámítva a Teleki tér - mondta a polgármester, megjegyezve: utóbbi helyszínen az új piac 2013-ban készül el, azt az önkormányzat saját forrásból finanszírozza.