Tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára
Tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára január 1-jétől a kormány döntése értelmében.
Dátum: 2013-01-01 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:54.379300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át.
A kormány Fónagy János államtitkár vezetésével egy négytagú bizottságot is létrehozott a lakossági energiaárak tízszázalékos csökkentésének nyomon követése érdekében.
A kormányszóvivő a döntéssel kapcsolatban utalt arra, hogy 2002 és 2010 között több mint kétszáz százalékkal emelkedett a gáz, száz százalékkal pedig a villany ára, a magyar családokra így irreálisan magas teher nehezedik a rezsiköltségek miatt.