Járási hivatalt nyitottak Devecserben
Megnyitották a járási hivatalt Devecserben szerdán. A hivatalban 28 település ügyeit intézik.
Dátum: 2013-01-02 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:57.676976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Zoltán kormánymegbízott elmondta: a rendszerváltás utáni legnagyobb közigazgatási átalakítás most zajlik. Ennek célja, hogy az állami feladatok minél közelebb kerüljenek a polgárokhoz - közölte a megyei kormányhivatal vezetője. A járási hivatal munkatársaitól azt kérte: legyen munkájuk szolgálat, amelynek során az ügyfeleik a lehető legjobb szolgáltatást kapják.
Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere hangsúlyozta: történelmi pillanat ez, amikor is a város visszakapta járási hivatalát. Most újra lehetőséget kaptunk, jóval kisebbek a lehetőségeink, lényegesen nehezebb helyzetből indulunk, de újra a térség központjává válhatunk - fogalmazott.
Rámutatott: mindig lehet újrakezdeni, s ebben a vörösiszap-katasztrófában rendkívüli helytállást tanúsító város kiváló példát mutatott.
A járási hivatalt - Bereczky Nóra hivatalvezető köszöntője után - Fodor János plébános áldotta meg. A hivatalosan január 1-jétől létrejött devecseri járási hivatalban a környező 28 település ügyeit intézik.