Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KIM: az idén további területeken egyszerűsödik az ügyintézés

A Magyary-program révén az idén további területeken egyszerűsödik az ügyintézés - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2013-01-02 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:38:59.711137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca kifejtette: a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként tavaly elindított egyszerűsítési program célja, hogy csökkenjen a lakosságot érintő hivatali bürokrácia, kevesebb legyen a papírmunka, a kitöltendő nyomtatvány, a sorban állás, kiterjedtebb és pontosabb legyen a tájékoztatás, azaz minél egyszerűbbé váljon az ügyintézési folyamat - írta a KIM.

Számos területen bővülnek az ügyintézés csatornái, elérhető lesz az elektronikus ügyintézés, illetve csökken az ügyintézés ideje is. A közlemény szerint több, január elsejével életbe lépett módosítás révén például a családdal, az iskolakezdési támogatásokkal, az ingatlanokkal vagy az állampolgársággal kapcsolatos ügyek intézése is egyszerűbbé válik.

A minisztérium kitért arra, hogy a program végrehajtásában részt vevő tárcák sorra vizsgálják felül a hatáskörükbe tartozó eljárásokat. A csaknem 230 eljárásra kiterjedő egyszerűsítési program során eddig több mint 100 eljárást egyszerűsítettek. A változások egy része már hatályos, más részük ebben az évben fog életbe lépni.

Az egyszerűsített eljárásokról bővebb tájékoztatás olvasható a kormány honlapján (www.kormany.hu).

Kapcsolódó elemek