Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megrendezett bújócskázás után összeállt a régi csapat

Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy elővette a Bárándy család által összerakott közjogi csomagot. Úgy tesznek, mintha minden új volna, pedig rájuk vetül a régi bűnök hosszú árnyéka - írja közleményében Selmeczi Gabriella.


Dátum: 2013-01-02 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:00.438888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMásfél év megrendezett bújócskázása után újra összeállt a régi csapat. Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy elővette a Bárándy család által összerakott közjogi csomagot. Úgy tesznek, mintha minden új volna, pedig rájuk vetül a régi bűnök hosszú árnyéka.\xa0 Azok próbálnak az emberi jogok védelmezőinek feltűnni, akik 2006-ban viperákkal támadtak békés ünneplőkre, és lábbal tiporták a demokráciát.', 'Azok puhítanák fel az Alaptörvény államadósságra vonatkozó előírását, akik megduplázták az államadósságot, és a devizahitel csapdájába lökték a családokat, miközben Európa legjövedelmezőbb bankszektorát hozzák létre. Miközben a Bárándy család alkotmánytervezetét lobogtatják, aközben az igazi szándékaikról hallgatnak.', 'El akarják törölni a bankadót.', 'Az emberek arra várnak választ, hogy miből kívánják pótolni a bankoknál hagyott adót, honnan kívánják beszedni a hiányzó milliárdokat?

Megint elvesznek egy havi nyugdíjat?

Megint elvesznek egy havi bért?

Megint elveszik a gyermekek után járó adókedvezményt?

Megint elvesznek egy évi Gyest?', 'Válaszoljanak, hiszen ezek a kérdések érdeklik az embereket - szögezi le közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.']

Kapcsolódó elemek