Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kísértetek Magyarországa


Dátum: 2013-01-05 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:14.248038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csizmadia László: Megjött Ron Werber, végre profi vezetője lett a hazugságszínháznak. Most épp azt a darabot játsszák, amelyben úgy tesznek, mintha az alkotmányról vagy a demokráciáról tárgyalnának. Az egész felhajtás nem más, mint a kerekasztalukra kent máz, hiszen mindenki tudja, hogy azonos véleményen vannak. Valójában senkit sem a demokrácia féltése motivál. A demagóg hívószavak mögött pedig a hataloméhség acsarkodik.

Vajon a kormány megbuktatásán kívül konkrétan mit akarnak? Akkor mi volt a véleményük a demokráciáról, amikor a nyolcéves kormányzás lehetőségét a gyurcsányi hazugságokra építve, a választók becsapásával szerezték meg és arra használták, hogy gumilövedékkel kergessék szét az ünneplő tömeget, kordonvárossá változtassák Budapestet? Az egymás között folytatott tárgyalások természetesen nem a demokrácia féltéséről szólnak, hanem arról, hogy a hatalom megszerzése után ki, milyen pozíciót kap és mennyi lesz a jövedelme.

Kapcsolódó elemek