Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változatlan a kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében

Változatlan Orbán Viktor kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel az LMP-s Szilágyi László nyílt levelére reagálva. A miniszterelnök korábban azt mondta, egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak.

Dátum: 2013-01-06 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:20.396063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az ellenzéki politikus a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozva fordult Orbán Viktorhoz. A nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazásával kapcsolatos határozat súlyos károkat fog okozni az egészségügyi ellátás terén - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott levelében Szilágyi László, aki szerint "ez lesz a kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek".

A miniszterelnök sajtófőnöke ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, továbbra is az Idősügyi Tanács december 18-i ülésén tett kormányfői nyilatkozat az irányadó az ügyben. Orbán Viktor akkor azt mondta - idézte Havasi Bertalan -, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott akkor a kormányfő.

Kapcsolódó elemek