Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Az erő nem minden

A választójogi reform keretében felére csökken a parlament létszáma, egyfordulóssá válik a választási rendszer, így annak költségei feleződnek, új, arányosított választókörzetek jönnek létre, és a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak – fejtette ki Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában, hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője a rezsicsökkentési program kapcsán pedig bejelentette, hogy a víz- és csatornaszolgáltatás, valamint a hulladékszállítás esetében is meg fogják vizsgálni a díjcsökkentés lehetőségét.


Dátum: 2013-01-07 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:23.808624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában

Hozzátette: ezek a problémák most megoldatlanok maradnak, de ez nem tekinthető bajnak. Ezzel összefüggésben Rogán Antal megjegyezte: a Fidesznek lett volna lehetősége arra, hogy alkotmánymódosítással kezelje az Alkotmánybíróság érveit. Ugyanakkor leszögezte: „nem az erő minden”, hozzáfűzve: egy évvel a választások előtt célszerűtlen lenne politikai, jogi természetű vitákba belemenni, és nyitva hagyni a választások jogi környezetét.

„Négy ügyben fontos eredményeket értünk el, a regisztráció ügyében pedig úgy döntöttünk, hogy az Ab döntését tiszteletben tartva módosítjuk a törvényt, és 2014-ben nem lesz választási regisztráció” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a nemzeti kisebbségek és a határon túli magyarok számára érvényben marad a regisztráció intézménye.

Folyamatosan figyelik, hogy trükköznek-e a szolgáltatók

A január elsejétől tíz százalékkal csökkenő gáz- és villanyárakon túl meg fogják vizsgálni a víz- és a hulladékszállítási díjak csökkentésének lehetőségét is – közölte Rogán Antal kérdésre válaszolva, hozzáfűzve: az előző kormányok idején e termékcsoport árának az emelése mindig növelte az infláció mértékét. Ezzel a lépéssel alapvetően az energiaszolgáltatók profitja csökkent, és – vélekedett, megjegyezve, hogy ugyanezeket a szempontokat vizsgálják most a víz- és csatornaszolgáltatás, valamint a hulladékszállítás tekintetében is.

A Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a terület szabályozására szigorú – fogyasztóvédelmi elvek mentén kialakított -, törvényeket fogadnak el a parlament tavaszi ülésszakán, melyekben többek közt meghatározzák a minimumszolgáltatásokat és a fogyasztók tájékoztatásának formáját.

Az egyes szolgáltatók ellenlépését firtató kérdésre Rogán Antal úgy reagált: nagyon bonyolult az energiaszolgáltatás szabályozása ma Magyarországon. Megfogalmazása szerint: „ebben a dzsungelben a szolgáltatók tudnak trükközni, mert nyilvánvalóan jobb jogászaik vannak, mint a fogyasztóknak. Ebből az következik, hogy ebben a negyedévben oda kell figyelni, hogy hol trükköznek”. Németh Szilárd vezetésével azért alakult meg egy munkacsoport, hogy az elkövetkezendő időszakban folyamatosan figyelje, milyen fogyasztói csoportnál hogyan valósulnak meg az árcsökkentések, és problémák észlelése esetén további javaslatokat tegyen a kormánynak – tette hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1236, 'source_type': 'media', 'source_id': 9757, 'target_type': 'article', 'target_id': 123932, 'relation_type': 'describes'}