Kaposvár önkormányzata kész tulajdonrészt vásárolni a Kométa Zrt.-ben
Kaposvár önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa '99 Zrt.-ben annak érdekében, hogy ezzel biztosítsa a húsipari cég hosszú távú, biztonságos működését, az ötszáz dolgozó munkahelyét és mintegy négyszáz beszállító megélhetését - jelentette be Szita Károly, a város fideszes polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2013-01-08 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:27.791329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte: az önkormányzat feltételekhez köti a tulajdonrész vásárlását, éspedig ahhoz, hogy a cég egymilliárd forintos tőkeemelést hajtson végre, továbbá a sertésbeszállítók követelésük egy részével - tulajdonrészért cserébe - ugyancsak járuljanak hozzá a gyár megmentéséhez.
A kétmilliárdos tőkejuttatás további feltétele, hogy a Kométa vezetése állapodjon meg a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanbefektetéssel foglalkozó leányvállalatával a gyár bővítéséről, ami lehetővé tenné újabb munkahelyek létrehozását - mondta Szita Károly. Megjegyezte: a város tulajdonosként beleszólást és döntési jogosultságot is kér a vállalat irányításába.
"A város elsődleges célja az, hogy az a kilencszáz ember, akiknek megélhetése a húsipari cégtől függ, a jövőben is munkából tartsa fenn családját segély helyett" - hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: az önkormányzat a stabil működés és az akár foglalkoztatásbővítő fejlesztések reményében segít a Kométa '99 Zrt.-nek a válság leküzdésében.
Szita Károly beszámolt arról, hogy az elmúlt hetekben számos tárgyalást folytatott a cég vezetőivel, dolgozóival és beszállítóival, s a kaposváriak támogatását is kérte a döntéshez. Elmondta: a telefonos megkérdezés alapján a város polgárainak 97,2 százaléka egyetért azzal, hogy tulajdonrész-vásárlással segítsen Kaposvár önkormányzata.
Jelenleg folynak a jogi előkészületek és a cég felértékelése, a jövő héten pedig a város közgyűlése dönthet az ügyben - közölte a polgármester.