Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Segélyek és félresikerült átképzések helyett tartós munkahelyekre van szükség"

„Történelmi mélypontról indultunk, hiszen a Gyurcsány – Bajnai kormányok nemcsak az államadósságot duplázták meg, hanem a munkanélküliség arányát is” – fogalmazott Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Kontur Pállal közösen tartott sajtótájékoztatóján, kedden. A Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozatának vezetője ugyanitt azt hangsúlyozta: a kormány alapvető feladatának tekinti, hogy a szolidaritás talaján állva, gazdaságpolitikájával aktívan segítse és védje a hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozások, valamint a családi gazdaságok érdekeit.


Dátum: 2013-01-08 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:39:32.883684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiemelte: segélyek és „félresikerült átképzések” helyett tartós és biztonságos munkahelyekre van szükség, megjegyezve, hogy a munkahelyvédelmi akciótervet ennek érdekében indították el.

Az akcióterv részleteit felidézve Kontur Pál elmondta: felére csökken a munkáltatói járulék a 25 év alatti és az 55 év feletti foglalkoztatottak, illetve a szakképzetlen munkavállalók esetében. Így a munkáltatónak a 28,5 százalék helyett csak 14 százalék járulékot kell fizetni az adott csoportokba tartozó munkavállalói után.

Kapcsolódó elemek